Probiotikumok – Mit kell tudni róluk?

Probiotikumok

Folyamatosan információkkal bombáz minket a közösségi média, a magazinok: a probiotikumok szerepét az egészség megőrzésében az orvosok már régóta hangsúlyozzák, és úgy tűnik, a köztudatban is sikerült fontos szerepet kívívniuk maguknak ezeknek a készítményeknek.

Az emésztőrendszer támogatására megalkotott probiotikumok fenntartják a bél baktériumflóra-egyensúlyát, helyreállítják a megbillent harmóniát, részt vesznek egyes vitaminok termelésében, és szerepük vitathatatlan az immunrendszer erősítésében.

Mik valójában a probiotikumok?

A tejsavbaktériumokat, és azok jótékony hatását az emberi szervezetre már a XX. században felfedezte Ilja Mecsnyikov mikrobiológus. A probiotikum kifejezést a ‘60-as években használta először Daniel Lily és Rosalie Stillwell, de 1989-ig kellett várni a fogalom pontos definíciójára. Ekkor fogalmazta meg ugyanis Roy Fuller, hogy a probiotikumok speciális, élő mikroorganizmusokat jelentenek, melyek rendkívül jó hatással vannak az emberi szervezetre.

A kutatási eredményekből látszik, hogy a leginkább tanulmányozott probiotikum(ok) (a többes szám azért indokolt, mert egy baktériumtörzsről beszélhetünk) a Lactobacilus családból származó lactobacilliusok, azonban a Bifidobaktérium család egyes törzseiről is születtek már biztató kutatások.

Milyen készítményt nevezhetünk probiotikumnak?

Tudta, hogy igen szigorú kritériumoknak való megfeleléssel nevezhetünk csak egy készítményt probiotikumnak? Bizony, a WHO szigorú követelményekben szabályozza a probiotikus készítmények besorolását. Fontos feltétele a probiotikum kategóriába sorolásnak a készítményben található baktériumok mennyisége, és azoknak szervezetre gyakorolt hatása. A piacon sok-sok probiotikus termék kapható szerte a világon, de például lengyel adatforrások alapján a lengyel piacon kapható termékek 87%-a nem tudta megtartani a probiotikumokban található baktériumok stabilitását – sajnos az eltarthatósági idő alatt folyamatosan csökkent a termékek hatékonysága.

Miben más a VSL#3®?

Magyarországon is egyelőre viszonylag kevés kutatás áll rendelkezésre a probiotikumok hatásfokát illetően – számos termék nagyon kevés baktériumtörzset tartalmaz igen kis mennyiségben, azok eltarthatóságáról, stabilitásáról pedig nincsenek biztos ismereteink.

Ezért is érdemes magas csíraszámú, probiotikus készítményt vásárolni, melynek hatásosságáról, stabilitásáról számos kutatás született már. Ilyen a VSL#3® is, mely jelentős mennyiségű, nemzetközi szakirodalommal alátámasztva, a világ 40 országában van jelen – immár több mint 20 éve. A fogyasztók tapasztalatai pedig általános elégedettségről tanúskodnak: ki ezért, ki azért, ideiglenesen vagy tartós használatra, de rengeteg ember egészíti ki étrendjét mára a VSL#3®-mal.

#Érdekelhet még

GDPR

  • Alapvető sütik
  • Statisztikai sütik
  • Marketing sütik
  • Adatvédelem

Alapvető sütik

Szükséges / alapvető sütik

  • Típus: Időszakos (session) sütik
  • Adminisztrátor: Mi
  • Cél: Ezek a sütik elengedhetetlenek ahhoz, hogy Webhelyen keresztül elérhető szolgáltatásokat nyújtsanak Önnek és lehetővé tegyék egyes funkcióinak használatát. Segítenek a felhasználók hitelesítésében és megakadályozzák a felhasználói fiókok illetéktelen kezekbe kerüljenek. Ezen sütik nélkül az Ön által kért szolgáltatások nem nyújthatók és ezeket a sütiket csak arra használjuk, hogy ezeket a szolgáltatásokat nyújthassuk Önnek.

Cookie -irányelvek / Közlemények elfogadó cookie -k

  • Típus: Állandó sütik
  • Adminisztrátor: Mi
  • Cél: Ezek a sütik azonosítják, hogy a felhasználók elfogadták -e a cookie -k használatát a Webhelyen.

Funkcionális sütik

  • Típus: Állandó sütik
  • Adminisztrátor: Mi
  • Cél: Ezek a cookie -k lehetővé teszik számunkra, hogy megjegyezzük a Weboldal használata során használt beállításokat, például a bejelentkezési adatokat vagy nyelvi beállításokat. Ezeknek a sütiknek az a célja, hogy személyesebb élményt nyújtsanak Önnek és elkerüljék, hogy a Weboldal használata során minden alkalommal újra meg kelljen adnia preferenciáit.

Polylang nyomkövető sütik

  • Típus: Állandó sütik
  • Adminisztrátor: PolylangCompany
  • Cél: A Polylang-t használjuk többnyelvű webhelykezelőként. A Polylang a cookie -k segítségével megjegyzi, hogy milyen nyelvet választott a látogatás során. Nem kell mindig beállítani a nyelvet.

Statisztikai sütik

Google Analytics és követőkódos sütik

  • Típus: Állandó sütik
  • Adminisztrátor: Google – AlphabetCompany US
  • Cél: Ezek a cookie-k lehetővé teszik számunkra, hogy megjegyezzük az Ön választásait, az Ön lépéseit, a helyszínt, a Weboldal használata során eltöltött időt, a bejelentkezési adatokat vagy a nyelvi beállításokat. Ezen kívül olyan sütiket is használunk, amelyek anonim módon összekapcsolják az Ön weboldalon végrehajtott műveleteit az azokat megelőző hirdetési kattintásokkal (gclid URL paraméterekkel). Ezeknek a sütiknek az a célja, hogy személyesebb élményt nyújtsanak Önnek és elkerülje, hogy a Weboldal használata során minden alkalommal újra meg kelljen adnia a preferenciáit, valamint az is céljuk, hogy a statisztikai elemzésükkel jobb élményt és hatékonyabb működést biztosítsunk a látogatóink számára. Az adatokat anonim módon tárolják. Ha többet szeretne megtudni az általunk használt sütikről és a sütikre vonatkozó választásairól, kérjük, látogasson el a cookie-kra vonatkozó szabályzatunkhoz vagy az adatvédelmi irányelveink cookie-k szakaszához.

Marketing sütik

Google Ads marketing sütik

  • Típus: Állandó sütik
  • Adminisztrátor: Mi
  • Cél: Ezek a sütik anonim módon összekapcsolják az Ön weboldalon végrehajtott műveleteit az azokat megelőző hirdetési kattintásokkal (gclid URL paraméterekkel). Ezen kívül az is céljuk, hogy a látogatónak személyre szabottabb ügyfélélményben lehessen része és a saját preferenciáinak megfelelő hirdetések tudjanak megjelenni neki. A sütik a felhasználó böngészőjét és a hirdetési kattintást azonosítják. További információt a Google felhasználási feltételeiben találhat.

Facebook pixel marketing sütik

  • Típus: Állandó sütik
  • Adminisztrátor: Mi
  • Cél: Ezek a sütik anonim módon összekapcsolják az Ön weboldalon végrehajtott műveleteit az azokat megelőző hirdetési kattintásokkal. Ezen kívül az is céljuk, hogy a látogatónak személyre szabottabb ügyfélélményben lehessen része és a saját preferenciáinak megfelelő hirdetések tudjanak megjelenni neki. A sütik a felhasználó böngészőjét és a hirdetési kattintást azonosítják. További információt a Facebook felhasználási feltételeiben találhat.

Adatvédelem

Az adatvédelmi szabályozással és a cookie-k használatával kapcsolatos további információkért olvassa el Adatvédelmi szabályzatunkat!